A Bányakórház Emlékkő megvalósulását kezdeményezte: „A Tovább a Városunkért Egyesület” nevében Dombi J. Péter elnök és a Szabadtéri Bányászati Múzeum Alapítvány nevében Balogh Csaba kuratóriumi elnök.
A követ a Dekor-Stein Tardosi Kőbánya- Budai Attila adományozta.
dr. Szabó Ignác in memoriam
Elindulva a Szabó Ignác emléktábla – Szabó Ignác utcából, a parkban Szabó Ignác mellszobránál időzve elsétálva a Tulipános-házhoz a Szabó Ignác emlékkiállításra közel teljes a kép az emlékezet kapcsán.Teljessé a Tulipános-házban megnyílt kórházi orvosi emlékszoba és a parkban a dr. Szabó Ignác park-emlékhely teszi.
In memoriam Bányakórház
„Bánya és a kórház”
A fejezet szerzője írásában vázlatosan ismerteti a Tatai- medence szénbányászatát, a 120 éve alapított első kórház alapítását, a bányaegészségügy további fejlődését.
1885-ben egy a „tatai völgy „ – et bemutató leírás szerint „ ember csak néha taposta itt a földet, hogy az uraság vagy a község erdejéből téli tüzelőt, épületfát termeljen. Egy-egy koravén anyóka hajladozott titokban, vagy az erdőkerülő jóvoltából a fák alatt, hogy a sovány fekete kenyér mellé gombát, földiepret szedjen szűkös viszonyok közt élő családja számára, vagy ibolya-s gyöngyvirágcsokrot szedett Tata szépeinek, hogy azok árán búcsúfiát vehessen kis unokájának „
Ez a néhány soros idézet talán érzékletesen mutatja be a térségben található jobbágyfalvak Alsógalla, Bánhida, Felsőgalla, parasztjainak gazdasági szociális viszonyait. A csodaszámba menő változást a fekete gyémánt megtalálása és kitermelése idézte elő.
Egy fiatal ambiciózus szénipari vállalkozás a Magyar Általános Kőszénbányák Részvénytársulat (MÁK Rt.) 125 évvel ezelőtt már kutatófúrásokat végeztetett a térségben. 1896-97-ben megkezdődtek a szén feltárások, aknanyitások és a kapcsolódó infrastruktúrák kiépítése. A 19-20.századfordulón a tatai bányáknál bányászatban foglalkoztatottak létszáma meghaladta kétezer főt. A föld mélyén bekövetkező súlyos balesetek, halálos szerencsétlenségek a bányászok életének mindennapos kísérői voltak. Az első aknamélyítésekkor is már több baleset volt ezek ellátása Tatán az Esterházyak magánkórházában történt. A bányavállalkozókat az 1854-es bányatörvény kötelezte az általuk alkalmazottak egészségügyi ellátására. A MÁK Rt. vezetésének már a kezdetekben is fontos érdeke volt a bányamunkások megfelelő egészségi állapota. Szükségszerűn az első egészségügyi intézmény a tatai medencében a bányászatnak köszönhette létrejöttét. A bányatelepen 1898-ban megalakult a Bányatárspénztár. A Bányatárspénztár célja a betegség vagy baleset folytán munkaképtelené lett tagjait segélyezni. A társpénztári tagok keresetük 4 %-át voltak kötelesek befizetni. Egyfajta önszerveződő jól működő korabeli társadalombiztosítási rendszer volt. A kezdetekben ez a társláda 2 orvos 2 gyógyszerész, 4 ápolónő 3 szülésznő, 2 óvónő tíz tanító alkalmazását tette lehetővé a MÁK Rt. tatai bányáinál.
Az első tömeges halálos áldozatokat követelő szénporrobbanás 1899 áprilisában történt a II.sz aknában. Szükségessé vált egy kórház építése a bányatelepen. Az első orvosok a századfordulón dr.Mezei Ferenc és dr.Virágh Gyula voltak Az egykori ótelepi piactéren 1900-ban megnyílt első bányakórház dr.Szabó Ignác bányafőorvosi kinevezésével, vezetésével.
A kórház 3 kórteremmel szobánként 2-2 ággyal kezdte meg a betegellátást. A kórházban jól felszerelt műtőszoba, mikroszkopikus vizsgálatokra is alkalmas laboratórium, konyha, meleg vizes fürdőszoba volt.
A Magyar Általános Kőszénbányák Részvénytársulat jó pénzügyi finanszírozásával, gazdasági menedzselésével, és elsősorban kiváló bányamérnökeinek tervezési, újítási kivitelezéseinek köszönhetően igen sikeres tevékenységet folytatott a tatai medencében. A 20.század első évtizedének végére Magyarország egyik legnagyobb iparvállalata lett. A MÁK Rt. részvényeit a bécsi, zürichi, londoni tőzsdéken jegyezték. Az akkor Alsógalla-bányatelepnek nevezett ipari településen – ahogy a korabeli újságok fogalmazták – „ amerikai típusú fejlődés „ bontakozott ki. Az aknaüzemek körül munkáskolóniák épültek munkásjóléti, közintézmények létesültek. 1900-ban a 3 község és a bányászkolóniákon élő lakosság létszáma megközelítette a 10 ezer főt.
A gyors növekedés szükségessé tette az első kórház bővítését. A bővítés után az intézmény 35 ágyas lett, a személyzet kiegészült négy ferences rendi ápolónővérrel is. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően 1908-ban már egy központi és két szárnyi épülettel 50 ágyasra bővült a kórház. A központi épületben váróhelység rendelő, műtő, laboratórium és nővérszoba, a szárnyépületben a belgyógyászat két kórteremmel, 15 ággyal, a sebészeti osztály két kórteremmel és kórszobával, 20 ággyal. A kórház villanyvilágítással és vízvezetékkel volt ellátva. A kórház orvosai ekkor dr. Mezei Ferenc, dr. Pásztó Ede, dr.Paleta Viktor voltak.
A bányászatot a napi tizenkét órás munkarend, a rosszul szellőztetett munkahelyek, a biztonsági berendezések hiánya jellemezte. A kimerítő munka, az egészségtelen lakó és munkakörülmények betegségekhez vezettek. Magas volt a járványos megbetegedések száma. 1907-ben a vörhenyjárvány után járványkórház építéséről döntöttek. Az elkészült járványkórház 13 kórteremmel rendelkezett. 1909 tavaszán hatalmas arányú tífuszjárvány ütötte fel a fejét Tatabányán. A 115 főre bővített ágyszám is kevésnek bizonyult a járvány megfékezésére, ezért a kórház területén külön épületben helyezték el a fertőtlenítő és fürdőhelységeket, a kazánházat. Szükséges volt a bányatelep teljes fertőtlenítése.
A régi bővített kórház is kicsinek bizonyult az iskolák termeit is kórházzá alakították. A megnövekedett ellátási igények miatt is szükségessé vált egy nagyobb és korszerűbb kórházépület felépítése.
A gazdasági fellendülés egyik ellentmondása volt, hogy amikor a bányászat és az ipar gyorsan fejlődött, az ebből fakadó problémákat egészségügyi ellátás csak nehezen tudta követni. A bányatelep melletti elődtelepülések nem vehették igénybe a MÁK Rt. által biztosított egészségügyi és szociális szolgáltatásokat.
Az egyébként jól működő Bányatárspénztár tőkéje elégtelen volt egy szükséges újabb kórházi építkezés finanszírozására ezért a a MÁK Rt. vezetőségéhez fordult segítségért. A MÁK Rt. anyagi támogatásával 1910-ben megkezdődött az új Bányakórház építése. 1911-ben már ténylegesen betegeket fogadott az intézmény bár a hivatalos átadás, a használatbavételi engedély kiadása csak 1912-ben történt. Az új Bányakórház impozáns emeletes épülete a megnyitást követően 80 sebészeti és 49 belgyógyászati ággyal rendelkezett. A sebészeten belül szülészet-nőgyógyászat az alagsorban mosoda, szárító, vasalóhelységek, konyha, raktárak, kazánház, műhely, cselédszobák, személyzeti étkező volt kialakítva. A földszinten és az emeleten kaptak helyet a kórtermek az orvosi és nővérszobák, két sebészeti műtő, a röntgen, a laboratórium, közösségi helységek fürdők, ruharaktárak. A Bányakórházban ügyeleti szolgálat működött ahol dr.Paleta, dr.Szutrély, és dr.Paulini orvosok biztosították az ellátást. A megnyitást követő években a Bányakórház mellé egy földszintes épületet emeltek melyben a bányászok sebészeti járóbetegellátását és az Ótelepi lakosság ellátását biztosították
1913 év a MÁK Rt. tatabányai bányáinál széntermelés csúcspontja volt. A 2,5 millió tonna tatai széntermelés az ország széntermelésének több mint egyharmadát jelentette. Ekkor már 8000 fő munkás dolgozott a MÁK Rt. tatai üzemeinél. A feszített bányászati tevékenység miatt megnövekedett a balesetek száma. A gyakori súlyos töréses, zúzódásos baleseti sérültek ellátása többletfeladat jelentett a szűkös orvosi, ápolói létszámnak. Az első világháború éveiben a termelés visszaesett, a bányákban foglalkoztatottak létszáma lecsökkent. A Bányakórház a világháború éveiben a ferences nővérek kezelésében működött. Az első világháború alatt majd annak befejezése után Tatabánya bányatelep és a környező falvak lakosságának életkörülményei megromlottak. Tiltakozásokra, sztrájkokra, bányászmegmozdulásokra került sor. A hatalom válasza a Bányaigazgatóság előtti csendőrsortűz volt 1919 szeptember 6-án. Erre emlékezünk minden évben a Bányásznapon. A Trianon utáni magyar gazdaság, a bányaipar anyagbeszerzési ellátási problémákkal küzdött. Súlyosbította a helyzetet, hogy nem volt földalatti szakmunkára megfelelő létszámú szakképzett munkavállaló. A MÁK Rt. vezetése mindent megtett a széntermelés fokozása érdekében. Az 1920-1928 között a bányaüzemek intenzív gépesítésével évről- évre növekedett a széntermelés, de még mindig nem érte el a háború előtti szintet.
A bányaüzemi és ipari fejlesztéseken túlmenően 1921-ben a tüdőbetegek ellátására külön intézményt hoztak létre. Ez a Bányakórház mögötti erdős területen épült tüdőszanatórium 1934-ig 6 kórteremmel benne 24 ággyal működött. Amíg nem épült ki a lakótelepi orvosi hálózat, addig a szakrendeléseket a kórházban látták el az orvosok. A Bányakórház betegforgalma elviselhetetlenül megnövekedett. Dr. Szabó Ignác a tatabányai bánya egészségügyi intézményrendszer kiépítésért 1924-ben egészségügyi tanácsosi elismerést kapott. Az új Bányakórház melletti rendelőt 1925-ben emeletráépítéssel bővítették, ahol sebészeti, valamint fogászati ambuláns rendelés is volt.
Az ótelepi, újtelepi, mésztelepi rendelők szolgálták a Bányatárspénztárhoz tartozó betegek ellátását. Ezekben a körzetekben dr. Stefanovszki Sándor, dr.Okolicsányi Miklós, dr.Czerminger Alfréd, dr.Horváth Elek bányaorvosok hosszú évtizedeken át látták el a hozzájuk forduló betegeket. Az egészségügyi intézményhálózat része volt az új Bányakórházzal szemben egy gyógyszertár és a gőzfürdő. Az 1927-ben megépült Gőzfürdő alagsorában fizikoterápiás kezelések igénybevételére is lehetőség volt. A bányatelepen és a bányászközségekben is iskolafogászat működött. A MÁK Rt. vezetői felismerték, hogy a munkaerő megtartása, és annak utánpótlása gazdasági érdeke a vállalatnak, ennek érdekében anya és csecsemővédelmi intézkedéseket hoztak.
1929 – ben kirobbant gazdasági világválság váratlanul, átmenet nélkül érte a MÁK Rt. tatai bányászatát is.
Nem került sor nagyobb arányú elbocsájtásokra, inkább a munkanapok számának csökkentésével akarták megtartani a szakképzett földalatti munkaerőt. A MÁK Rt. tatabányai vezetése elsősorban a felhalmozott szénkészletek külföldi és bel honi piacokon való értékesítésére koncentrált. A válság utáni időkre gondolva gépesítések fejlesztések történtek. Az országos szénigények csökkenése miatt a szén helyi felhasználását növelték, a villamos erőműi energia, a cement és karbidgyártás és a szénlepárlás tatabányai üzemeinél. A világválság utáni éveket 1936-40 között a széntermelés gyors felfutása jellemezte. 1939-ben már 5200 munkás dolgozott a vállalat helyi üzemeiben, a földalatti munkakörökben foglalkoztatottak létszáma meghaladta a 3300 főt.
1935-ben öngyulladásos bányatűz volt a IX.sz. aknaüzemben melynek következtében az aknatorony fémszerkezete a hő hatására megolvadt összerogyott és bedőlt az aknanyílásban. Több halálos áldozat mellett a sérültek ellátása okozott megnövekedett feladatot a Bányakórház orvosaira és ápolóira. 1940-ben további 4 kórterem bővítéssel a Bányakórház ágyszáma 189-re nőtt, a műtőt korszerűsítették. Ez a kórház ezután még az állandó fejlesztéseknek köszönhetően több évtizeden át biztosította a térség színvonalas betegellátását.
1941-ben befejeződött a XV-ös lejtős és függőleges akna mélyítése.1942-ben a tatabányai széntermelés több mint 2,6 M.tonna volt, majd az utána következő években a termelés csökkent annak ellenére, hogy az iparnak maximális háborús igénybevétele a széntermelés növekedését kívánta. A háború végén a MÁK Rt. Tatabányán is igyekezett beindítani a széntermelést főleg a kórházak, intézmények villamos energia szükségletét biztosító erőmű működéséhez. 1946 január elsejével elsőként a kormányzat a szénbányászatot vette elsőnek állami kezelésbe. 1947 január 1-jével megalakult Magyar Állami Szénbányák Részvénytársaság. 1947 végére a MÁK Rt. az államosítással elveszítette nemcsak széntermelési, hanem egyéb ipari kapacitásait, ingatlanjait is.
A háborús években a Bányakórház területén légvédelmi óvóhely un. bunkerkórház épült. A háború után lassan beindult a kórházi ellátás, majd megkezdték működésüket a Bányatárspénztári járóbetegellátás részlegei.
1947 októberében hosszas egyeztetések után Alsó és Felsőgalla, Bánhida, valamint Tatabánya községek Tatabánya néven várossá szerveződtek. 1948-ban megszűnt a MÁK Rt. felügyelete az általa alapított és 50 évig működtetett Bányakórház felett. A bányavállalat kiépítette körzeti és üzemorvosi hálózatát, így dolgozói és családtagjaik egészségügyi ellátása biztosított lett. 1950-ben minden átmenet nélkül államosították a Bányatárspénztárt is.
1950 december végén az ország bányászati történek legsúlyosabb bányaszerencsétlensége történt a XII-es aknában. 81 haláleset mellett sok sérült ellátását kellett a Bányakórháznak biztosítania az akkor rendelkezésre álló mintegy 200 kórházi ágyon. De így volt ez az 1963-as XV/a aknai és az 1978-as XII/a aknai tömeges halálos áldozatokat, súlyos sérüléseket okozó sújtólégrobbanások esetében is. A bányamentő szakvizsgával a bányamentő készülékek használatára kiképzett orvosok a bányamentő rajjal, osztaggal vonultak életmentésre, a földalatti helyszínekre.
A fokozott termelési tevékenységből fakadóan a bányabeli balesetek gyakorisága és súlyossága megnőtt.1950-től dr.Juhász Egon tüdőgyógyászként majd röntgen szak főorvosként 45 évi szolgálatával és munkásságával sokat tett a város és ipari üzemeinek egészségügye területén.1963-ban az egykori Hunyadi laktanya területén (a kórház II.sz.telephelye) megnyílt egy új 75 ágyas pavilon ahol szemészeti osztály, és Dr.Brenner Ferenc vezetésével belosztály kezdte meg működését. 1965-től baleseti sebészeti osztály kezdte meg működését dr.Lóska György, dr.Mezei László, dr.Sopov Krisztó orvosokkal. Megszervezésre került a Központi Bányamentő Állomáson az állandó bányamentő orvosi ügyelet melyet dr.Mezei László és dr. Sopov Kriszto sebész orvosok láttak el. Az egykori Gőzfürdő Bányászfürdő néven a bányavállalat fenntartásában országosan is elismert gyógyintézetté vált, mely a bánya dolgozóin túlmenően megyei igényeket is kielégített. Az intézetben évente közel 400 ezer kezelést végeztek modern, jól felszerelt műszerezettségek között. A Bányászfürdőben ekkor a rehabilitációs kezelések dr. Horváth Róbert vezetésével történtek.A Tatabányai Szénbányászati Tröszt továbbra is lehetőségei szerint támogatta a kórház és intézményei működését diagnosztikai és terápiás eszközök beszerzésével. 1969-től dr. Iffiú András – mintegy 25 éven át – a bánya és a város más üzemeinek főorvosaként szervezte az egészségügyi ellátást. Szakvizsgázott bányamentőként részt vett a nagy bányászati tömegszerencsétlenségek sérültjeinek ellátásában a földalatti mentések megszervezésében.
A tatabányai bányászat vezetése – kihasználva kormányzati politikai kapcsolatait – igyekezett a kórházi fejlesztésekhez, beruházásokhoz hozzájárulni, vállalati építési kapacitásait rendelkezésre bocsájtani, annak ellenére, hogy közvetlen intézményi kapcsolat már nem volt.
1985-ben az egykori Hunyadi laktanya területén a II.sz.telephelyen átadásra került egy 252 ágyas sebészeti blokk és diagnosztikus tömb. A Tatai- medencében a hagyományos bányászati tevékenység 1987-ban megszűnt, de az un. eocén program lehetőséget biztosított Nagyegyháza, Mány térségében új korszerű bányanyitásokra. A jelentős állami ráfordításokból megvalósuló bányászati beruházások mellett fejleszthető volt a kórház és a város egészségügyi intézményrendszere is. A rendszerváltás előtti belpolitikai, energiapolitikai elbizonytalanodás azonban nem kedvezett általában a szénbányászatnak. Váratlan hidrogeológiai állapotok a bányászati folyamatok nehézségei, a pénzügyi, finanszírozási problémák miatt a Tatabányai Bányák Vállalat előbb csőd, majd szanálási eljáráson ment át és 1994 április 1-vel felszámolásra került. A bányászati tevékenység részben tatabányai munkaerővel bánya-erőmű integrációban a mányi szénmedencében folytatódott Vértesi Erőmű Rt. irányítása mellett 2004-ig. A tatabányai szénbányászat története nehéz történeti korszakokon átívelő történet. Először részvénytársasági magántulajdonban kapitalista tőkés, majd társadalmi termelési viszonyok között a tervgazdálkodás által szabályozott keretek között.
A bánya-kórház kapcsolat a Vállalat felszámolásával nem szűnt meg. Tatabánya bányászati emlékeit őrző, hagyományait ápoló civil szervezetei próbálják a bányászok-kórház jó kapcsolatát fenntartani. 1995-ben a Tatabányai Megyei Kórház felvette a bányászat védőszentjének Szent Borbála nevét. 1998-ban a Bányakórház osztályai leköltöztek a II. sz.telephelyen kialakított 200 ágyas pavilonba. Bányásztársainkat tömörítő Szent Borbála Alapítvány Szent Borbálát ábrázoló szobrot adományozott a kórháznak (Péterfy László Kossuth Díjas szobrászművész alkotása) 2012-ben végleg feladásra került a MÁK Rt. által épített régi Bányakórház utolsó Rendelőintézeti pavilonja. A bányászat emlékét ma az egykori Bányakórház főbejárata mellől elhozott két szobor őrzi. A Bányakórház működésének első félévszázadában együtt fejlődött a szénbányászattal, majd a bánya gondoskodásától és lehetőségeitől leszakadva sokszor nehéz körülmények között látta el feladatát. Tatabánya polgárai, a bányászhagyományokat ápoló civil szervezetei évről-évre emlékeznek az első bányanyitásokra, jeles eseményekre. Koszorúzásokon, ünnepségeken róják le tiszteletüket a város bányászmúltjára emlékező eseményeken. A kórház dolgozói és a bányászat emlékeit őrző közössége a kórház aulájában évente bensőséges ünnepségen emlékezik a névadó Szent Borbáláról. Tatabánya MJV az első kórház alapítójáról elnevezett Szabó Ignác Díj –jal ismeri el az egészségügyben végzett kiemelkedő munkát. A díjat évente Szent Borbála napján a város ünnepi közgyűlésén adja át a város polgármestere.
Tatabánya város polgárainak emlékezete őrzi a bányászat által a 19-20.századfordulón létesített első Bányakórház emlékét. A Tovább a Városunkért Egyesület és a Szabadtéri Bányászati Múzeum Alapítvány elnökeinek kezdeményezésére 2022 december 4-én az egykori Bányakórház működésére emlékező emlékhely avatására került sor a Szent Margit gimnázium és iskola területén.
Balogh Csaba
Szabadtéri Bányászati Múzeum Alapítvány
Felhasznált irodalom:
A tatabányai szénbányászat története I. kötet Tatabánya 1994
A magyar bányászat évezredes története II.kötet Bp.1996
100 éves a Tatabányai Szent Borbála Kórház Dr.Schwarz T.,W.Csoma Éva szerkesztésében Tatabánya 2012
Tatabánya története I-II kötet 1972